|
2011. március 29., kedd
|
|
EP-ALELNÖK
Tőkés: jól állunk az aláírásgyűjtéssel
Szabadság, 2011. március 29.
Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke szerint szervezete „jól áll" az Erdélyi Magyar Néppárt megalapítása érdekében indított aláírásgyűjtéssel.
Az EMNT elnökének tegnapi nagyváradi sajtótájékoztatóján Orbán Mihály EMNT-alelnök az Agerpres hírügynökség szerint elmondta: pénteken, Kolozsváron ülésezik az EMNT elnöksége, ahol megvizsgálják a pártalapítás helyzetét, és döntenek a további teendőkről. Közölte, már sok megyében sikerült összegyűjteni a minimális 700 aláírást, és Bákó, Neamţ, valamint Iaşi megyében is terveznek támogató aláírásokra szert tenni. Az EMNT elnöke kijelentette, hogy „kommunisták nélküli pártot alapítanak", és jelezte, hogy nem állnak el az új politikai erő létrehozásának szándékától.Tőkés ismét szorgalmazta, hogy a magyar kormány Budai Gyula elszámoltatási kormán ... |