Erdélyi Történelmi Egyházak Képviselőinek Ökumenikus Közössége
Az Európai Bizottság részére
Tisztelettel José Manuel Barroso elnök úrnak
Tisztelt Elnök úr!
Alulírottak, a romániai történelmi egyházak képviselői a hét elején Brüsszelben jártunk. Az Európai Parlament illetékeseivel való megbeszélések rendjén arra kívántuk felhívni a figyelmet, hogy egyházainknak a kommunista diktatúra idején történt intézményes üldöztetése nyomán, Románia EU-csatlakozásának küszöbén, továbbra is súlyos gondok merülnek fel a tényleges vallásszabadság tekintetében.
Egyházi ingatlanainkat nem szolgáltatta vissza a román kormányzat. Hangsúlyozni kívánjuk, hogy egyházaink több mint 4.000 ingatlant igényeltek vissza az államtól, melyek elengedhetetlenül szükségesek vallási, karitatív, társadalmi és oktatási feladataink elvégzéséhez. Ennek ellenére egyházaink mind a mai napig sem kapták vissza ingatlanaik 90 %-át.
Romániának még nincs vallásügyi törvénye. Örömmel fogadtuk, hogy a jelenlegi kormányzat, az elismert vallásfelekezetekkel konzultálva elkészítette a vallásügyi törvény tervezetét. Megdöbbentésünknek adunk viszont hangot amiatt, hogy az egyházakkal egyeztetett szövegben kormányzati tisztviselők egy lényegi módosítást eszközöltek. A szövegtervezettel ellentétben ugyanis, amely a felekezeti oktatás állami finanszírozását irányozza elő, a végleges szöveg csupán feltételes módban engedi meg, hogy az állam pénzbelileg támogassa a felekezeti oktatást.
Az 1995-ben elfogadott és 1999-ben módosított román tanügyi törvény elismeri a vallásfelekezetek azon jogát, hogy minden szinten és bármely profil szerinti oktatási intézményeket hozzanak létre és működtessenek. Bár az ország 2003-ban módosított alkotmánya a többi oktatási formával egyenlő rangot szavatol a felekezeti oktatásnak, a tanügyi törvény ennek megfelelő módosítása két év után is várat magára.
Az egyház-finanszírozás törvényi kereteinek hiánya komoly feszültségeket gerjeszt az egyházak között. A többségi egyházat 1989 óta túlfinanszírozzák, és miközben kisebbségi egyházaink hiába próbálják elkobzott ingatlanaikat visszaszerezni, az ortodox egyház kormányrendeletek révén kerül hatalmas értékű javak birtokába.
Mindezeket szem előtt tartva, ki kell mondanunk, hogy a román alkotmány által szavatolt esélyegyenlőség és vallásszabadság nem tükröződik a vonatkozó törvénykezésben. Ezért kérjük Elnök úr közbenjárását, hogy az európai intézmények monitorizálják a romániai kisebbségi történelmi egyházak és a nemzeti kisebbségek sorsának alakulását. Meggyőződésünk, hogy a Romániáról szóló ország-jelentésben is említést kell tenni az egyházainkat diszkrimináló gyakorlatról.
| Az Evangélikus Egyház részéről Adorjáni Dezső
püspök |
A Királyhágómelléki Református Egyházkerület részéről Tőkés László
püspök |
| Az Ágostai Hitvallású Szász Evangélikus Egyház részéről Gunnesch Friedrich
főtitkár |
Az Unitárius Egyház részéről dr. Szabó Árpád püspök |
| A Román Görög Katolikus Egyház részéről Annusca Nicolae
érseki főtanácsos |
A Római Katolikus Egyház részéről Fejes Rudolf Anzelm
apát, prépost-prelátus |
