középkor

újkor

20. század

A huszadik század

Az 1920-as trianoni békediktátumot az Erdély jelentős területein számbeli többségben élő magyarság akaratának teljes mellőzésével kötötték meg (például elutasították a magyar kormány népszavazási kezdeményezéseit). Erdélyen kívül Romániához csatolták Magyarország keleti részének egy sávját is, melyben szintén többségben volt a magyar lakosság. Az újonnan szerzett területeken Románia a legdurvább módon elnyomta a másfél milliós magyar lakosságot: az állami anyanyelvi oktatást gyakorlatilag felszámolták, a kolozsvári magyar egyetem működését a hadsereg bevetésével állították le, és egy felekezetközi magyar egyetem megalapítását is lehetetlenné tették. A közhivatalokban megjelentek a "csak románul szabad beszélni" feliratok, és a magyarság gazdasági ellehetetlenítése állampolitikai szintre emelkedett (a magyarlakta vidékeken például nagyobb adókat vetettek ki). Habár Románia 1919-ben aláírta a Saint-Germain-i kisebbségvédelmi egyezményt, távolról sem tartotta be annak rendelkezéseit.

Az 1940-es Bécsi Döntés Erdély északi és keleti, többségében magyarlakta vidékeit visszajuttatta Magyarországnak. A kezdeti, féléves katonai kormányzás túlkapásai után a berendezkedő magyar polgári közigazgatás messzemenő jogokat biztosított a román és német kisebbségnek. Az 1948-as Párizsi Béke ismét a trianoni országhatárt állította vissza.

A Második Világháború után Románia a szovjet befolyásolási övezet részévé vált. Az egyházak vagyonát elkobozták, a felekezeti oktatást megszűntették. Eközben nemzetközi nyomás hatására a román állam kénytelen volt számos engedményt tenni az erdélyi és moldvai magyarságnak. Erdély többségében magyarok lakta része, a Székelyföld területi autonómiát kapott (Magyar Autonóm Tartomány), megalakult az önálló állami magyar egyetem (Bolyai Egyetem), és kiépült a magyar közoktatási hálózat is. Figyelemre méltó, hogy rendeződött a moldvai csángó-magyarok anyanyelvi (magyar) oktatása is.

Az 1956-os magyarországi antikommunista forradalomtól az 1989-es rendszerváltásig terjedő időszakban a kommunista diktatúra mindent megtett az erdélyi és moldvai magyarság erőszakos asszimilálása érdekében. 1959-ben felszámolták a magyar tannyelvű Bolyai Egyetemet, 1961-ben szüntették meg az utolsó moldvai magyar iskolát, 1968-ban, Ceausescu uralomra jutásának évében pedig eltörölték a Magyar Autonóm Tartományt is. Erdély magyarlakta városaiba óriási mértékű román betelepítés indult meg: az Erdély fővárosának számító Kolozsvár magyar lakosságának aránya az 1946-os 95 százalékról 1989-re körülbelül 23 százalékra csökkent. A magyar iskolákat fokozatosan elrománosították, a vezető magyar értelmiségiek pedig a román titkosrendőrség, a Securitate folyamatos zaklatásának voltak kitéve. A német lakosságot anyaországuk inkább valutáért "kivásárolta", a zsidó közösség is szinte teljes egészében elhagyta az országot.



A jelen:

A román államhatalom folytatódó erőszakos asszimilációs politikája

Az 1989-es, Tőkés László temesvári magyar lelkész által kirobbantott antikommunista forradalom után történelmi lehetőség adódott a román-magyar megbékélés valóra váltásához. Sajnos a román politikai vezetés nem ismerte fel ezt az alkalmat, és már 1990 elején a nacionalista retorika eszközeihez nyúlt. A jogait követelő magyarság marosvásárhelyi békés tüntetésének szétverésére felfegyverzett román parasztokat szállítottak a városba, és a kirobbant harcok a polgárháború szélére sodorták Romániát.

Az erdélyi magyarság helyzete a rendszerváltás óta lényegesen nem javult. Az oktatási hálózat továbbra is hiányos, az állami magyar egyetemet a mai napig sem állították vissza, habár ezt a kérést több mint 600.000 aláírással támasztotta alá az erdélyi magyarság. Hogy a tarthatatlan helyzetet orvosolja, 2001 óta a magyar állam tart fenn egy magyar tannyelvű egyetemet Erdélyben.

A magyar (katolikus, református, unitárius és evangélikus) egyházaktól elkobzott épületeknek mindössze három százalékát juttatták vissza a tulajdonosaiknak, és a restitúciós folyamatot az állam változatos eszközökkel szabotálja. Számos magyar műemléket és történelmi emlékhelyet helyi vezetők büntetlenül meggyalázhatnak (például Kolozsvár polgármestere történelemhamisító táblákat helyezett el Mátyás magyar király szobrán és szülőházán, a város főterén pedig román zászlóerdőt emeltetett.

A magyarlakta vidékek etnikai arányainak megváltoztatása szintén központilag irányított folyamat. Ennek legfőbb eszközei a katonai bázisok és román ortodox kolostorok állami pénzen való telepítése. A rendőrség magyarellenes túlkapásai a többségében magyarok lakta Székelyföldön mindennaposnak mondhatók. A Székelyföld területi autonómiájának visszaállításáról a román politikai vezetés hallani sem akar.

A romániai magyarság 1990-ben létrehozta politikai érdekérvényesítő szervezetét, a Romániai Magyar Demokrata Szövetséget (RMDSZ). A következő években az RMDSZ-nek sikerült engedményeket kicsikarnia. 1996-tal kezdődően azonban új irányvonal érvényesült a szervezetben. Ennek folyományaként olyan kompromisszumokat kötött az RMDSZ, melyek a legfontosabb kisebbségi jogokért folytatott harc feladását jelentették. Ezt az irányváltást sok esetben egyéni gazdasági érdekek érvényesítése motiválta. Sok tekintetben ennek az elhibázott politikának a következménye az erdélyi magyarság számának az utóbbi tíz évben történt drasztikus, kétszázezer lélekkel való fogyása: jelenleg körülbelül másfél millió magyar él Erdélyben, és ötvenezernyi Moldvában.

2003-ban új politikai szervezet, a Magyar Polgári Szövetség tűzte zászlajára a magyar nemzetiség jogainak követelését.

Az ugyancsak 2003-ban létrejött Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács parlament jellegű közképviseleti testület, amely az őshonos erdélyi magyar nemzeti közösség autonómia-törekvéseinek képviseletére, jogszabályokba foglalására és elfogadtatására hivatott. Célja továbbá a romániai magyar politikai szervezetek munkájának összehangolása.

A jövő

Azok az országok, melyek elnyomták a területükön élő nemzeti közösségeket, térségük destabilizáló tényezőivé váltak, politikájuk csődöt mondott és nem egyszer csak jelentős területi veszteségek árán tudtak kikeveredni a saját maguk által gerjesztett etnikumközi konfliktusból. Ez történt a volt Jugoszláviával is.

Az erdélyi magyarság békés eszközökkel szeretné jogait kivívni és érvényesíteni, annak ellenére hogy az európai kontinens több nemzeti közössége erőszak alkalmazásával eredményesen harcolt jogaiért. Reméljük hogy békés törekvéseink a jövőben nem maradnak eredménytelenek, és a román állam a nyilvánvaló problémák elkendőzésével nem vezetheti félre a nemzetközi közvéleményt. Mindannyian egy demokratikus, gazdaságilag fejlett országban szeretnénk élni, amely az Európai Unió tagjaként nem érdekelt a területén élő, és jelentős kulturális értéket jelentő nemzeti közösségek felszámolásában.

A kisebbségek helyzete nemzetközi összefüggésben

Számos európai országban mindenki megelégedésére sikerült megoldani a nemzetiségi kérdést: a többségi nemzet politikai vezetése megadta nekik a fennmaradásukhoz nélkülözhetetlen területi autonómiát és önálló oktatási rendszert:

Finnország, Aland-szigetek

Olaszország, Dél-Tirol

Nagy-Britannia, Wales

Spanyolország, Katalónia és Baszkföld

Sajnos a mai napig vannak szomorú ellenpéldák is. A bulgáriai törökök, a görögországi nemzetiségek és több volt szovjet utódállamokban élő oroszok szinte minden kisebbségi jogot nélkülöznek.