Adományozza adója 2%-át az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácsnak!
Eseménynaptár
Hónap szerint Hét szerint Nap szerint                 «    »
VIII. régiós versmondó verseny

Az Aradi Hagyományőrző Polgárok Egyesülete, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Arad megyei szervezete valamint a pécskai Kálmány Lajos Közművelődési Egyesület társszervezésében 2011. november 26-án, szombaton tartja hagyományos régiós versmondó versenyét.

A nyolcadik alkalommal sorra kerülő  megmérettetésen részt vehetnek és felkészítő tanáraik kíséretében sok szeretettel várjuk Arad, Fehér, Hunyad, Krassó-Szörény és Temes megye V–XII. osztályos tanulóit.

A négy korosztályba sorolt versenyzők (V–VI., VII–VIII., IX–X. és XI–XII. osztályos    tanulók) két verssel vehetnek részt a megmérettetésen, amelyek egyikét az ajánlott versek jegyzékéből, a másodikat pedig a magyar líra témához kapcsolódó műveiből kell választaniuk. Egy vers szavalata nem haladhatja meg az 5 percet, ezért a hosszabb versek esetében a feltételnek megfelelően választható az előadásra kerülő részlete.

Az ajánlott költemények jegyzéke az  Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. villámpostán, illetve az EMNT Arad megyei Demokrácia-központjában igényelhető.

Jelentkezni lehet a 0745-379-165, 0257/211-116 hívószámokon, vagy az  Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. villámposta címen, illetve az Arad megyei Demokrácia-központban Arad, L. Blaga (Templom) utca 2. szám.

Jelentkezési határidő: 2011.november 21., hétfő 12 óra.

Dátum : 2011. november 21. (hétfő), 12:00
Helyszín : Arad

Friss hírek